Mit adott nekem a testépítés?

Ismertek. Már elég jól, és elég sokan ismertek. Tudjátok, hogy igen gyakran bírálom a testépítés különböző jelenségeit élesen, keményen, hevesen és őszintén. Ez vagyok én. Nem rejtem véka alá a véleményem, még akkor sem, ha ezzel számos ellenséget is szerzek a velem szimpatizálók mellett. De mindannak ellenére, hogy sok mindennel nem tudok azonosulni, amit ma testépítésnek hívunk, tagadhatatlan, hogy ez sport nagyon sokat adott nekem, hiszen ha ez nem így lenne, nem foglalkoznék vele mind a mai napig. A dolog pedig úgy kerek, ha az éremnek erről az oldaláról is beszélek.

Mit látnak szemeim?

Tény, hogy ha lemegyek egy nagyobb terembe, akkor kurva elkeserítő, ami elsőre szembeötlik. Az emberek javarésze tele van baszva, holott nincsen semmi versenyzői ambíciója. Bár nem is tudom, mi a rosszabb, ez, vagy amikor a nyolcvanezredik szövetségnél elért, szart sem számító első, második, sokadik helyért amortizálja valaki a testét a versenyfelkészüléssel. Viszont ha az ember jobban kinyitja a szemét, akkor megláthatja a gyöngyszemet a fostengerben. A naturál srácot, aki szinte mindig ott van, akármelyik nap is mész le a terembe, vagy azt a nem túl feltűnő, visszafogott kiscsajt, akin hónapról hónapra látod a fejlődést.

Néha, amikor jobb kedvemben vagyok, legszívesebben odamennék gratulálni ezeknek az embereknek, és megköszönném nekik, hogy léteznek, csak nem akarom zavarba hozni őket, mert én is furcsán érezném magam, ha valaki elém állna valami ilyesmivel. Minimum valami pszichopata sorozatgyilkosnak gondolnám, hogy itt engem figyelget állandóan. De közben mégis ez van bennem, mert ezek azok az emberek, akik erőt adnak nekem.

Boldogság

Erőt egyfelől ahhoz, hogy továbbra is kitartsak ebben a sportban, és sok év után is lemenjek edzeni azért a minimális szintű fejlődésért, amit a genetikám és a körülményeim még lehetővé tesznek. Másfelől pedig ahhoz, hogy rendületlenül csináljam a cikkeket, videókat, posztokat a problémákról, amik a hobbisták életében felmerülhetnek ezzel a sporttal kapcsolatban, a mentalitásbeli dolgokról, amiket fontosnak tartok átadni a velem egy csónakban evezőknek, vagy csak szimplán abból a célból, hogy szórakoztassalak benneteket, mert utóbbi sem mellékes szempont. Sőt!

Ez pedig számomra maga az önkifejezés. Írni, alkotni, szöszölni egy videón két képkockával, hogy pont jó legyen a vágás, jókor kússzon be a kis animáció, tökéletes legyen a dinamika, amiből valószínűleg ti nem is sokat vesztek észre, mert olyan apróságok ezek az egészhez képest. Én mégis imádom ezt csinálni, és nem sok jobb érzés van a világon, mint amikor kirakok nektek egy tökéletesre csiszolt cikket vagy videót, és látom, ahogyan napról napra, hétről hétre több ezren elolvassátok, megnézitek. Örülök, ha gondolatokat ébresztek, jó érzést keltek bennetek, de akkor is, ha éppen vitát indítok, és olyan dolgokat vetek fel, amik szokatlanok, mert ezt érzem az igazi konstruktivitásnak. Ez tölt fel engem a szürke hétköznapokhoz, a tanuláshoz, ha éppen dolgozom, akkor a munkához, a kurva unalmas csirkevagdosáshoz, a több kiló rizzsel és sok liter ásványvízzel hazacipekedéshez stb. Ez pedig rohadtul nem kevés, szerintem ti is érzitek.

Akik fontosak számomra

De hogy egy kicsit még inkább a magánéletem vizeire evezzek, a testépítés volt az, amire anno a harmincas éveiben járó anyámat végül sikerült rávennem, és aminek köszönhetően életmódot váltott, újra formába hozta magát, és azóta is rendszeresen lejár a terembe, mindamellett pedig fut, és a kajára is odafigyel. Még fehérjét is iszik! Az egyik barátom, Cell, akit ti is ismerhettek, egy elhízott kiskölök volt, az a tipikus jóllakott óvodás alkat. Olyan nagyon jóllakott, mint aki éppen megette a fél napközit, vagy legalábbis egy 120 kilónyi részét. De ha most ránéztek, fogalmatok sem lenne erről, mert csak egy sportos fiatal srácot láttok, aki azóta vígan él, kamázzák a csajok, és van önbizalma. És akit abban a romos pinceteremben ismerhettem meg edzés közben, ahová most újfent járni kezdtem.

Ha tudnátok, milyeneket edzettünk együtt, te jó ég! Sohasem felejtem a guggolás utáni fetrengéseket a padon, meg a pofázást, hogy bazdmeg, ez még csak az első gyakorlat volt, de inkább már innám a fehérjém, aztán húznék haza, mert nem bírok mozogni. Aztán utána valahogy mégiscsak a lábtolóban találtuk magunkat, izzadtunk, szenvedtünk, nyögtünk, de kurva jó volt. Vagy azok az öt sorozatos fekvenyomások, minden sorozat végén három-négy erőltetett ismétléssel, ami visszatekintve inkább hátráltatott a fejlődésben, mint segített, de attól még maga fíling fasza volt. Életem legjobb hangulatú edzései voltak, minden perce kincs.

Aztán ott van a barátnőm, aki megismerkedésünk előtt semmit sem sportolt, de mióta megismertettem vele a testépítést rendszeresen és kitartóan tolja az edzéseket. Nem sok mindenkire szoktam büszke lenni, de rá az vagyok, mert tudom, hogy mennyire messze állt tőle ez az egész, és most meg az élete szerves része. Ennek köszönhetően pedig mára olyan testtel rendelkezik, hogy rendesen elvonási tüneteim vannak, ha egy-két napig nem jutok hozzá, és ha lehetne, akkor egész nap a seggével játszanék, azon aludnék, arról ennék, vagy még inkább azt enném. Azt, hogy ebben részem lehet, a testépítésnek köszönhetem. Annak a tudásnak, ami lehetővé teszi, hogy súlyok és kaja segítségével megformáljuk magunkat. Kívánatosra, sportosra, egészségesre, szexire.

Ars poetica

Végül pedig itt vagyok én.  Való igaz, hogy nem vagyok egy izomkolosszus, és soha nem is leszek az. Már nagyon régóta nem is azért edzem, hanem az általános jó közérzetért, az egészségért, azért, hogy karban tartsam magam, levezessem a stresszt, és hogy legyen azért egy hétköznapi értelemben (nem testépítő szempontból) izmosnak mondható, férfias felépítésem. De amikor régen nem ez volt a törekvésem, hanem tényleg nagy akartam lenni, már akkor is láttam, hogy az én adottságaim nem ehhez a sporthoz vannak kitalálva. Ennek ellenére megtettem mindent, és magamhoz képest hatalmas változást értem el, mert egy zörgő csontú, nullaizomzatú, tipikusan „vékonykövér” alkatú kamaszgyerekből egy normális kiállású fiatalembert faragtam.

Persze sokszor frusztrált a tudat, hogy mások fele annyi odafigyeléssel kétszer jobb fizikumot építettek a szemem láttára, szarabb kajával, az enyémhez képest tingli-tangli edzéssel, de jobb genetikával. Azonban az út, amin végigmentem, ha emberfeletti fizikumot nem is, de egészséges énképet, önbecsülést és önbizalmat adott nekem, és már maga a tudat, hogy mindent megtettem, segített enyhíteni, majd végül teljesen felszámolni azt a komplexust, amit a vékony alkatom alakított ki bennem.

Mára eljutottam oda, hogy nem görcsölök a külső megjelenésemen. Nem hanyagolom az edzést, nem buziskodom el, de nem is az életem központi eleme. Mindannak ellenére, hogy szerves része a mindennapjaimnak, hiszen azért a heti négy-öt edzés megvan, és a kaját is grammra pontosan mérem, mert ezt szoktam meg. Nekem már az lenne nehézség, ha úgy kéne ennem, mint egy átlagember, mindig mást, és mindig aznap kéne kitalálnom, hogy mit. Ahogyan akkor is szarul érzem magam, ha valamiért három napig edzés nélkül kell lennem. Pedig higgyétek el, nekem is van elég sok tennivalóm, amik közé be kell szorítanom a gyúrást, és néha tényleg nehéz döntés, hogy most este az új videómat szerkesztgessem a csatornámra vagy menjek a terembe. Mert néha ez bizony vagy-vagy. Vagy ha nem, akkor az alvás rovására megy a dolog, de hosszú távon az nem túl buli.

Köszönöm!

Egy szó, mint száz, rengeteget köszönhetek ennek a sportnak. Egy bizonyos fokú ismertséget, önbizalmat, egészséget, egy gyönyörű barátnőt, barátokat, nem beszélve arról a jellemformáló hatásról, amire a testépítés képes akkor, ha nem kémiával próbálod benne megkerülni a munkát, hanem kijárod a hadak útját annak rendje és módja szerint. Ez mind pedig nem kevés. Nagyon nem, hiszen voltaképpen az életem. Éppen ezért próbálok én is tenni érte valamit, és azt, amit kaptam tőle, tovább adni nektek. Megmutatni azt a hozzáállást és szemléletet, amit én jónak és fontosnak tartok, és ami szerintem a leginkább járható útja egy átlag hobbista számára annak, hogy hosszú távon is boldogan és kiegyensúlyozottan tudja művelni a testformálás művészetét.

Forrás: The Path

Tudom, hogy ez nem mindig vág egybe azzal, amit a nagy többség gondol erről az egészről, vagy azzal, ahová jelenleg a testépítés tart, ez pedig olykor indulatokat és feszültséget szül. De amikor kapom sorra az üzeneteket, amiben megköszönitek a munkámat, és egy kicsit elbeszélgetünk a sport valamely vonatkozásáról, az minden pénzt megér, és minden bosszúságért kárpótol. Köszönöm, hogy vagytok, és értitek, amiről beszélek, és köszönöm neked is, hogy vagy, testépítés!