Túledzettségem története

Van az úgy, hogy az ember megszegi a saját szabályait. Vagy azért, mert türelmetlen, vagy azért, mert kíváncsi, de a végeredmény szempontjából lényegtelen.

Annak idején nagyon jól kikísérleteztem az adottságaimhoz és körülményeimhez mérten, hogy akkor fejlődök a legjobban, ha az egyes izomcsoportjaimnak kilenc nap pihenőt hagyok. Ehhez nagyon kemény, szuperintenzív edzések kellenek dupla vetkőző sorozatokkal, részismétlésekkel, valamint annak a ténynek a felismerése, hogy naturálban a regeneráció a legfontosabb.

Forrás: Directly Fitness

Persze nem vitatom, hogy van az a genetika, akinek ugyanez nyolc, vagy akár hét naponkénti edzéssel is működik izomcsoportonként. De a lényeg, hogy az évek során felmértem, mit bír el a saját testem, és ez az, ami használ, ugyanis magamhoz képest olyan szintű fejlődést produkáltam ezzel a módszerrel anno, amilyet annak előtte soha. Ezzel a rendszerrel képes voltam valamivel több, mint két év alatt 73 kilóról felmenni 86 kilóra egy elég jó összetételben, tömegeléshez képest minimális zsírosodással. Persze utóbbi a „kettőt előre, egyet hátra” szemléletben megalkotott étrenden is múlott.

Újra a teremben

Aztán most legutóbb, amikor fél év kihagyás (vagyis pontosabban átmeneti sportág váltás) után, 78 kilóról újrakezdtem az edzést, türelmetlenné váltam, mert minél hamarabb vissza akartam szedni az elvesztegetett tömegemet. Először nyolcra csökkentettem az izomcsoportok közötti pihenőnapok számát, nem törődve azzal, hogy napközben dolgozom, esténként a cikkeimen és a posztjaimon dolgozom, mindamellett pedig azért némi kikapcsolódásra is időt akarok szánni ezek mellett. Ezek közül a tényezők közül pedig egyik sem az izmaim regenerációját támogatja.

Innen eljutottam aztán oda, hogy az egyes izomcsoportok között néha már csak hét nap pihenőt hagytam, mindeközben a korábbi intenzitáson egy szemernyit sem csökkentem, sőt. Itt még nem volt gond, de azért ha figyeltem volna a testem jelzéseire, az álmatlanságra, valamint a kemény edzések ellenére az étvágytalanságra, akkor igazából simán felül kellett volna bírálnom önmagam, és vissza kellett volna vennem az edzésgyakoriságból.

De úgy voltam vele, hogy a kaja rendben, a vitamin, ásványi anyag bevitelem rendben, és a magas intenzitás ellenére nagyon alacsony volumennel dolgozom, úgyhogy nem lesz gond. A kilók is jövögettek azért, bár elég lassan annak ellenére, hogy az újrakezdés által adott lökettől többet vártam volna, és ez pont az ellenkezőjére sarkallt annak, amit amúgy tennem kellett volna. Így aztán végül végigedzettem egy hetet, amelybe beiktattam még egy futást és egy plusz karnapot is, mert nem bírtam megülni a seggemen.

Vissza az alapokhoz

Ekkor viszont a testem egyértelmű jelzést adott, hogy nem jó úton járok. Egy hét alatt fogytam egy kilót, ami egyáltalán nem egy brutális dolog, és sokkal kellemesebb jelzés, mint mondjuk egy sérülés, de azért éppen elég határozott tarkón vágás azzal együtt, hogy sokat és jól ettem, ezért a kalória bevitelem egyáltalán nem indokolt volna semmiféle súlyvesztést, sokkal inkább gyarapodást. Legjobban a karjaim sínylették meg a dolgot szemmel látható mértékben, nyilvánvalóan a pluszban beiktatott karnapnak köszönhetően.

Forrás: Fitnessbase

Ez nem egy durva sztori, mivel nem volt extrém az igénybevétel, de ennyi éppen elég volt egy kis visszaeséshez az én adottságaimmal jelen körülmények között. Persze ez az egész nem egy tragédia, hiszen három-négy nap egybefüggő pihenővel, megemelt C-vitamin bevitellel és a visszatéréssel a kilenc napos ciklusomhoz orvosolható a probléma. Viszont egy nagyon jó példa arra, hogy amikor az ember sokat markol, akkor keveset fog, és hogy a szellemünkben rejlő határainkat át lehet és át is kell lépni, viszont a testünk élettani jellemzőiben rejlőket nem lehet. (Vagyis lehet, és az ehhez használt eszközt doppingnak hívják, de ezen az oldalon ezzel a megoldással nem foglalkozunk, mert több hátulütője van, mint előnye.)

Stimulate, don't annihilate

Le kell menni edzeni, ha dolgoztál, akkor is, ha tanultál, akkor is, ha a haverok csábítanak piálni, akkor is, és nyomni kell a súlyokat akkor is, ha rossz, ha fáj, ha meleg van, ha tömeg van az edzőteremben, és nincs kifogás. Ezek a határok, amiket lehet, sőt kell feszegetni, ha eredményes akarsz lenni ebben a sportban. Viszont ha a te genetikád és izmaid nem bírnak el ilyen sűrűn ilyen keménységű edzést, akkor hiába üvölt a videón CT Fletcher akármit, hiába sulykolja az összes motivációs szöveg azt, hogy ahová az elméd tart, a test követi, és hogy mindent csak akarni kell, meg hogy semmi sem lehetetlen, a biológia törvényeit nem fogod tudni meghazudtolni. Éppen úgy, ahogy kiugorva az ablakon nem fogsz tudni repülni akkor sem, ha százan üvöltik körülötted, hogy menni fog, megcsinálod.

Mindig mérd fel józan ésszel a saját képességeid és határaid, és azok szerint eddz. Ne érdekeljen, hogy más mit csinál, mit mond, vagy hogy ezzel az ésszerű és óvatos hozzáállással nem fogsz belépni a hárdkórok klubjába, mert nem az a cél. A cél, hogy magadhoz képest a lehető legoptimálisabban fejlődj, és ezt hosszú távon is fenn tudd tartani. Ha neked kevesebb edzést vagy kevesebb gyakorlatot bír el a szervezeted, mint másnak, akkor aszerint eddz, és ne a testépítő közösség által támasztott elvárásoknak próbálj megfelelni. Azoknak, amik leginkább a szteroid használók mentalitása és szervezetük teherbíró képessége által lettek kialakítva, és amit az ismert testépítők idióta, keménykedős edzővideói közvetítenek számodra egy falsch képet kialakítva a fejedben.

Ez nem arról szól, hogy te nem bírod végigcsinálni azokat az edzéseket olyan sűrűséggel, mint ők, hanem arról, hogy számodra nem az fog fejlődést hozni. Ha ezt belátod, akkor emiatt nem punci vagy, hanem ésszerű, és nem lusta, hanem megfontolt. Kurvára nem mindegy, és inkább ezt vésd az eszedbe, mintsem azt a sok üres, motivációs frázist, amivel nap mint nap az agyadat mérgezik.