Táplálékkiegészítők és illegális doppingszerek – Amiről senki sem beszél

Már régóta érlelődik bennem a gondolat, miszerint a táplálékkiegészítő gyártók és forgalmazók reklámjai által kreált ideáloknak erőteljes szerepe van az emberek eltorzult testképének kialakulásában, ezen keresztül pedig az egyre inkább elharapódzó kokszhasználatban.

Millió és egy tanulmány készült már arról, hogy a divatmagazinok és egyéb hasonló médiumok által preferált csontsovány lányok képei hány – egyébként normális testalkatú – lánynak okoztak súlyos önértékelési zavarokat, ezáltal pedig anorexiát és bulimiát. Vajon valamelyest ellenkező előjellel nem ugyanezt teszik ezek a reklámok?

Vegyed, vigyed, egyed!

A gyártóknak egyetlen nagy célja van a világ összes iparágában: megteremteni az igényt a termékükre. Ennek pedig a legbiztosabb és legkézenfekvőbb útja az, ha az emberekben elültetjük az elégedetlenséget. Az elégedett ember ugyanis nem fogyaszt ész nélkül, a mértékletesség azonban nem táplálja a fogyasztói társadalom belső égésű motorjának tüzét. Hova lennének a nagy vállalatbirodalmak, ha az ember venne egyszer egy okostelefont, és aztán öt évig nem is akarna másikat? Vagy ha mindenki csak a legszükségesebb ruhadarabokat venné meg reális áron, és addig hordaná őket, amíg le nem szakadnak róla?

És mi lenne a táplálékkiegészítő gyártókkal, ha az emberek megelégednének azzal a fizikummal, amit tiszta kajával és edzéssel el lehet érni? Mi lenne velük, ha nem lenne mindenki olyan végtelenül frusztrált a nem hibátlan külsejét illetően, hogy képes szinte bármit megvenni akármilyen áron, amiről egy kicsit is úgy gondolja, hogy közelebb juttathatja őt a reklámplakátokon feszítő férfi- és nőideálokhoz? Mi lenne, ha a reklámokon egy átlagember számára is elérhető fizikum lenne a termék mellett?

Nyilván nem az 58 kilós Pistike, hanem mondjuk a 82 kilós, naturál izomzattal és naturálban hozható és fenntartható szálkássággal rendelkező Ferike. Persze mindnyájan tudjuk, mi lenne. Az embereknek egyrészt nem keltené fel a figyelmét kellő mértékben a reklám, másrészt nem okozna számukra megfelelő szintű elégedetlenséget ahhoz, hogy kiváltsa a vásárlást. Hiszen ránéznének a jó, de nem irreális fizikumú Ferikére, és nem éreznék magukat egy nagy adag szarnak mellette, hanem csupán valamivel rosszabbnak.

Forrás: Fitness Atlantic

De nem annyival, hogy ez rendesen önértékelési zavarokat okozzon számukra, amikor belenéznek otthon tükörbe, annak ellenére, hogy lejárnak a terembe, grammozzák a kaját, és voltaképpen egy teljesen rendben lévő külsővel rendelkeznek. Mivel pedig nem lennének annyira elégedetlenek magukkal, ezért nem éreznének erős késztetést arra, hogy különböző termékek vásárlásával mindenképpen javítsanak a kinézetükön. Sőt még az is lehet, hogy egyesek egyszer csak elérnék azt a szintet, ami a reklámplakátokon is látható, és többé már nem éreznének olyan ellenállhatatlan vágyat egy ilyenre pillantva, hogy megszállottan tovább fejlesszék a fizikumukat annak a pornak vagy kapszulának a segítségével.

A felelősség hárítása

Persze lehet azt mondani, hogy micsoda hülye az, aki azt hiszi, hogy a képen látható romszáraz vadállat a szintén a képen látható táplálékkiegészítőtől lett olyan, amilyen. Csak hogy ez egy irdatlan sunyi és aljas csúsztatás. Ugyanis senki sem hiszi ezt, és ezt az így érvelők is nagyon jól tudják. Ahogyan azt is, hogy ezek a reklámok nem a tudatra, hanem a tudatalattira hatnak. Nem a szellemet célozzák meg érvekkel, hogy vedd meg ezt a terméket ezért és ezért az egzakt módon meghatározott előnyért. Az alantas ösztöneinket bombázzák azáltal, hogy oda raknak egy csúcs fizikumot, amit azért sokan elfogadnánk, de legalábbis szívesen megközelítenénk, odaírnak még valami faszságot, hogy „extrém bedurranás” vagy „ütős anyag”, és odarakják mellé a terméket. Nem mondanak semmit, hogy ettől aztán ilyen geci izmos leszel, meg ilyen kurva száraz, csak odateszik, aztán mossák kezeiket, hogy hát ők, kérem szépen, semmi ilyesmit még csak sugallni sem akartak. Az csak egy bajnok, az meg a termékünk, most mi van?

Forrás: umsabadoqualquer.com

Hát az van, hogy a kis ösztönszintű tudatalattija az embereknek összekapcsolja a kettőt akaratlanul is. Ott az a táplálékkiegészítő, ott az a vágyott fizikum, ott van mind a kettő egy képen, van közöttük valamiféle homályos összefüggés (egy szponzori szerződés a reklámarccal, de ez éppen elég), és bumm. A következő rendelésnél már sokkal könnyebben kerül be a kosárba a szokásos vitamin és tejsavófehérje mellé a legújabb atombedurrantó, überfaszom szupermátrix szarság.

A fogyasztás dinamikája

Ez eddig mondjuk tegyük fel hagyján lenne, mert hát jó, kicsit megnyomorítjuk lelkileg az embereket, hogy megvegyék a termékeinket, elég undorító dolog ez, és egy normális világban börtön járna érte, de oké. Csak hogy van a dolognak egy olyan – talán nem kívánt, de nagy ívben leszart – mellékhatása, hogy ha az ember elméjébe kitartó munkával és rengeteg képi anyaggal beleplántálsz egy ideált, akkor mindenáron annak leképzésére fog törekedni. Ha egy alfahím képét sugallod, aki azért olyan kurva elégedett, mert Gillette-el borotválkozik, akkor emberünk a legközelebbi vásárlásnál valamilyen láthatatlan kéz által vezérelve egy Gillette-et fog venni. Feltéve, hogy egyébként bizonytalan vagy semleges lenne azt illetően, hogy melyik márkát is válassza.

Hiszen tetszett neki, amit a hirdetésben látott. Az a képi világ, az a hangulat, az a fíling. Ő is szeretne ugyanis olyan magabiztos és menő lenni, mint az a csóka a tévében, aki voltaképpen egy eszményi férfi, a tudatalattija pedig azt fogja neki tolmácsolni, hogy egy ilyen hím ilyen borotvát vesz magának. Aztán persze megveszi, és mégsem jön az érzés a tükör előtt állva, habos pofával, csak az elégedetlenség marad, amit a reklámok által közvetített, falsch kép alakított ki benne, és ami további vásárlásra fogja sarkallni. A reklámok és a média agymosása ugyanis elképesztő hatékonysággal alakította ki az emberekben a boldogság és a fogyasztás közötti párhuzamot.

És képbe jön a koksz

Nos, visszatérve a táplélékkiegészítők világába, a képlet itt is ugyanaz. Egy ideál, amitől mi messze vagyunk, de szeretnénk hozzá közelebb jutni, és egy termék, amit ezzel az egésszel összefüggésbe hoznak. A terméket megvesszük, mégsem leszünk Kai Greene-ek, marad az elégedetlenség, a törekvés az elérhetetlen elérésére és a további fogyasztás. Ennek a sztorinak van azonban egy másik folyománya is. Hiszen ha az adott táplálékkiegészítővel nem is, de szteroidokkal azért már jóval közelebb lehet kerülni ahhoz az eszményképhez, amelyet követendőnek programoztak az elménkbe a gátlástalan agymosással. Aki pedig egy kicsit bizonytalanabb, befolyásolhatóbb vagy érzékenyebb, az nagyon könnyedén fog veszélyes és illegális szerekhez nyúlni, nem foglalkozva az esetleges kockázatokkal, ha már a média segítségével elkövetett gátlástalan profithajhászás kellőképpen megnyomorította a lelkét.

Forrás: Drug Treatment

Aki valamelyest tudatosabb, annak sem könnyű, hiszen józan ésszel legyőzni az ösztönvilágunkat kemény, emberpróbáló feladat. Sok vívódás és belső harc vezet a lelki békéig, és mivel állandó a külső nyomás, ezért sohasem lehet teljes a megnyugvás. Aki viszont ilyen téren gyengébb, annak semmi esélye, és ha valamilyen külső körülmény - mint család, barátok vagy akár anyagi korlátok – nem állítja meg, akkor ő is beléphet a szteroid használók klubjába. Mindezt nem versenyzői ambícióból, nem elhivatottságból, hanem pusztán azért, mert gátlástalan marketingesek szeretnék minél hatékonyabban eladni a termékeiket. A fiatalok pedig még védtelenebbek és még fokozottan veszélyeztetettebbek, és ha az állam ügyel arra, hogy ne mérgezhessék őket alkohollal és cigarettával tizennyolc éves koruk alatt, akkor arra sem ártana figyelmet fordítani, hogy az elméjüket se szennyezhessék, amikor még a leginkább fogékonyak és befolyásolhatóak.

Ez nem foci

Meg kéne érteni, hogy a reklámok által sugallt eszményképek minden tekintetben károsak, de a testépítésben ez fokozottan igaz. A testépítést nem lehet ugyanúgy kommunikálni, mint a többi sportot. Egyrészt ez maga a tömegsport, ami versenyzésre majdhogynem teljesen alkalmatlan, mivel totál szubjektív az értékelése, másrészről ebben a sportban a legszembeötlőbb a doppinghasználat eredménye. Ezenfelül sok esetben az ismert versenyzők és a versenyzői ambíciókat nem dédelgető, de elszánt hobbisták között az egyetlen különbség a cucc. Látni kell ugyanis, hogy a testépítésben magára a sportteljesítményre (edzés, táplálkozás) viszonylag sokan képesek, ezért az eredményességben a kokszhasználat (és a legmagasabb szinteken a genetika) lesz a döntő tényező, miközben mondjuk 35 méterről a kapuba betalálni attól senki sem fog többször, hogy beszed és beszúr minden lófaszt.

Forrás: Reddit

Éppen ezért az orrba-szájba nyomatott reklámok a testépítés világában kettős káros hatással bírnak. Frusztrált, önmagukkal örökké elégedetlen embereket gyártanak, ahogy minden reklám, akik egyrészt fogyasztóivá válnak olyan termékeknek, amelyekre lehet, hogy voltaképpen semmi szükségük, másrészt akiknek igazán jól sikerült megfertőzni az elméjét, azok még veszélyes és illegális eszközöket, doppingszereket is igénybe fognak venni, hogy megvalósítsák az ideát, amit pénzéhes emberek az álmukká tettek.

A megoldást én abban látnám, ha a gyártók végre felelősségteljes magatartást folytatnának, és kidolgozott, izmos, de naturálban is elérhető, reális fizikumokkal reklámoznák a kiegészítőiket. Vagy ami még jobb, nem raknának senkit a hirdetésekre sem fénykép, sem bármilyen más grafikus formában, csupán néhány igaz, nem túlzó, nem félreérthető állítással jellemeznék az adott terméket. Lehet, hogy ez csökkentené a profitot, visszavetné az eladásokat, és az egész iparág mára erősen felgyorsult térnyerése is valamelyest visszaesne, azonban úgy gondolom, néhány milliónyi forint kiesést a gyártóknál senki sem nevezhet nagy árnak egy lelkileg és ezáltal testileg is egészségesebb társadalomért.